Újra megszavazták: 800 ezer forint az Országos Roma Önkormányzat vezetőjének a fizetése

Az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése megszavazta, hogy a szervezet elnökének, Balogh Jánosnak ismét bruttó 800 ezer forint legyen a fizetése, az alelnököknek pedig félmillió forint havonta.

Nyáron még arról döntött a szervezet, hogy az elnök több mint bruttó 800 ezer forintos fizetését nagyjából 70 ezer forintra csökkentsék, az alelnökök bérét pedig 50 ezer forintra. Balogh Jánost akkor egyébként hivatali  7 millió forintos Audi A4-től is meg akarták fosztani, valamint szerződést akartak bontani a vejével, aki az elnök sofőrje, ám végül ezekből nem lett semmi. 

A pénz mellé továbbra is jár Baloghnak a hivatali autó és üzemanyagkártya is.

Eközben figyelemre méltó, hogy a Baloghnak várhatóan fiktív számlázás miatt kell felelnie a hatóságok előtt, mert 3 millióból kampányolt volna a Fidesznek, a 2018-as választáson holott MSZP-szimpatizáns. Fiktív kampányrendezvényeket akart lepapírozni a roma önkormányzat elnöke. Az ORÖ irodája a Dohány utcában van. A szervezet alkalmazottai között nincs szakmailag felkészült munkatárs, az összefonódások miatt az állásokat olyan ismerősök, rokonok, barátok töltik be, akiknek a tevékenysége mögött nincs is munka.

 Az sem tisztázott, hogy az ORÖ  elnökének hivatalba lépése óta pontosan milyen tartalmú és összegű megbízásokat kötött a közpénzből működő szervezet.

2016-ban "speciális támogatás" címén az Országos Roma Önkormányzatnak 1,3 milliárd forintot ítélt meg a kormány.

https://valeria-politikai-weboldala0.webnode.hu/lungo-drom/

Balogh fizetését azért szavazta meg újra a Országos Roma Önkormányzat közgyűlése mert  szerintük remekül és zökkenőmentesen halad a cigányok felzárkóztatása. 

 Balogh Jánost egyébként egyedüli jelöltként Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, miniszterelnöki biztos javaslatára választott meg a Lungo Drom-os többségű ORÖ szervezet elnöknek.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el