Ötezer ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt Magyarországon

2018.10.03.

A munkaerőhiány nem újkeletű probléma Magyarországon, már pár évvel ezelőtt megjelentek az első jelei. A helyzet orvoslására a kormány ukrán állampolgárok foglalkoztatására irányuló programot indított el még 2016-ban.

5000 ukrán vendégmunkást hoztak be Orbánék 2 év alatt, akikkel terve szerint pótolni lehet  a hiányszakmák üres álláshelyeit. Erre, az összesen két évig tartó programra összesen 450 millió forintos keretet határoztak meg. Igaz, a migránsok betelepítése elleni közdelem közepette az egész projekt nem lett túlságosan nagy dobra verve. Fű alatt azonban zajlott a munka.

 262 millió forintot költöttek el a programmal összefüggésben.

 Ebből 82 millió fedezte az ukrán médiakampányt, 180 milliót pedig a program keretéből költöttek el különféle célokra.(?) A 2017-es költségvetést 2017.09 28-án benyújtott zárszámadási törvényjavaslata szerint azonban még 270 milliót elköltöttek tavaly. Vagyis a rendelkezésre álló 450 milliós keretet az utolsó fillérig felhasználták az ukránok foglalkoztatására. 

A program keretében a következő tevékenységek valósultak meg:

  • megállapodás ukrán székhelyű jogi személyiségű szervezetekkel Magyarországra irányuló munkaerő-közvetítési tevékenységi engedéllyel,
  • toborzó és közvetítő irodák kialakítása Ukrajna jelentősebb foglalkoztatási régióiban,
  • magyar vállalkozások munkaerő-igényéről informatikai adatbázis létrehozása,
  • logisztikai szervezés, tanácsadás.

A célok megvalósulása érdekében két bázist, ahhoz tartozóan pedig két irodát hoztak létre, ahol megfelelő szakképesítésű, szakmai tapasztalattal rendelkező, ukrán és magyar nyelven is jól beszélő munkatársak szervezték a munkát és tartották a kapcsolatot a magyar, illetve ukrán partnerekkel. A program keretén belül átfogó PR és reklámszolgáltatási csomag került összeállításra mindkét ország területén, melybe a hirdetési és reklámtevékenység és a munkáltatói fórumok szervezése is egyaránt beletartozott.

A program keretében 5000 fő ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt és ebből 4600 fő már legalább egy hónapot meghaladó munkaviszony keretében dolgozik. Leginkább a cégek szakképzettséget nem igénylő, egyszerű ipari, építőipari, valamint gépkezelő, összeszerelő, és élelmiszer feldolgozó munkakörben.

Csak megjegyezném, hogy a kormány milliárdokat költ a felzárkóztatásra eredménytelenül. 

Ezeket a szakképzettséget nem igénylő munkaterületeket a hazai cigányság munkához való juttatásával is ki lehetett volna elégíteni, és így nagy mértékben megoldódott volna az a probléma is, ami a szociális hálón való élést biztosítja a cigányság túlnyomó részének. Persze ebben az esetben nem lett volna szükség PR és reklámszolgáltatási csomagra, és társaira, de minden bizonnyal több maradt volna az államzsebében. Hangsúlyozom az államéban! Azt sem tartom kizártnak, hogy a munkalehetőség biztosításával csökkent volna a bűncselekmények száma is. 

Bár Magyarországon kevés a munkavállaló a statisztika szerint mégis sorra kötnek szerződéseket különböző multi cégekkel. A munkahely teremtésnek nem nevezhető közfoglalkoztatás pedig koránt sem nevezhető munkahely teremtésnek pusztán csak a statisztika javítására szolgál.

A kormánynak joga és kötelessége lenne először is a saját országában feltérképezni és kiaknázni azokat az emberi erőforrásokat, akiknek munkához való juttatásával fellendíthetné a gazdaságot valamint az ipart. A legújabb agyrém a nyugdíjasok "újra hadba fogása" a munkavállalás terén.

Tisztelt kormány!

 Valóban sokba kerül azoknak az eltartása, amit a még itthon maradt adófizetők pénzén tartanak el, ezt nem is vitatom, de talán körültekintőbben kellene meghatározni a célzott potenciális dolgozók körét., és első sorban azokat ösztönözni a munkára, akik a társadalmon élnek minden szankció nélkül.

Jó példa erre a sárvári Flex-üzem, ahová százával érkeznek az ukrán vendégmunkások, miközben egyre inkább kiszorulnak onnan a szállásoltatott magyar munkavállalók. 2018 február elején hetven embert  elbocsátottak, majd bejelentették, hogy lecsökkentik minden "külsős" fizetését. Az elbocsátottak a felmondási időt sem dogozták le, mert kifizették nekik, a két-három éve ott dolgozók egy hónap végkielégítést is kaptak.

Az országot ilyen elbaltázott stratégiával a szakadék széléről visszahozni nem a leginkább megfelelő mód. Persze tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos most a migránsok betelepítésének a megakadályozása, de nem lehet minden problémát annak a hangoztatásával elpalástolni.



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el