Azonos neműek házassága.

2018.10.08.

Csehországban a kormány megszavazta az azonos neműek házasságát.

A cseh kormány keddi döntése nyomán támogatja azt az indítványt, amely lehetővé tenné a házasságkötést az azonos nemű párok számára Csehországban, ezzel együtt elveszni látszik az a kezdeményezés, amely alkotmányban rögzítette volna, hogy a házasság egy férfi és egy nő intézményes kapcsolata. A végső szót a parlament alsóházának képviselői mondhatják ki, ahol többségben van a házasság fogalmát kiterjesztően értelmező álláspont.

 Romániában arról szavaztak, hogy az alkotmányban világosan kijelentsék, hogy csak és kizárólag férfi és nő között létezhet a házasság intézménye.

 Akárhogy kampányoltak a családvédő egyesületek, Romániában nem írják át az alkotmányt. Nem változtatják meg az alkotmányban a család fogalmát, így pedig nem lehetetlenítik el, hogy a jövőben az országban is legálissá válhasson az azonos neműek házassága. 

Az azonos neműek jelenleg 23 országban köthetnek házasságot.

 További három országban az azonos neműek ugyan nem köthetnek házasságot, de teljes értékű házasságnak ismerik el, amit azonos neműek külföldön kötnek.  

2017. október 1-én lépett életbe Németországban az a törvény, amely legalizálta az azonos neműek házasságát. Németországban  2015-ben  43.000 bejegyzett meleg élettársi kapcsolat volt regisztrálva.

Steiner Kristóf Izraelben Tel- Avivban él és már másodszor kötött házasságot egy vele azonos neművel. 

 Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szerbia, Uganda, Ukrajna az alkotmányukban zárják ki az azonos nemű párok házasságának lehetőségét. 

Már az is súlyos kérdést vet fel, hogy miért kell erről népszavazást tartani, hiszen a férfi és nő közötti kapcsolat és házasság a normális, ami ettől a családmodelltől eltér az deviáns beteg és a természettel összeegyeztethetetlen.

Beteg egy világban élünk!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el