Gránát volt a miskolci Intercity-n, fel is robbanhatott volna
Hétfőn valamivel fél öt után a Budapest-Miskolc Intercity átvizsgálása és takarítása közben az egyik dolgozó egy szemetes kiürítése során valamiféle robbanó-szerkezettel találta magát szemközt, így azonnal értesítette a rendőrséget.
A riasztott és helyszínre kivonult tűzszerészek a szemetes tartályban egy II. világháborús, éles, tehát robbanásra képes aknavető gránátot azonosítottak.

A legnagyobb óvintézkedés mellett elszállították megsemmisítésre, majd megtartották a helyszíni szemlét.
A robbanószert vélhetően még Budapesten helyezték a szemetesbe, és úgy tette meg az utat az Intercity, hogy akár fel is robbanhatott volna az aknavető gránát, ha valamilyen behatás éri.
A rendőrség nagy erőkkel vizsgálja az eset körülményeit és visszaélés robbanóanyaggal, robbanószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak vizsgálatot.
A rendőrség biztosította a helyszínt a tűzszerészek kiérkezéséig, a robbanótestet este fél 8 után elszállították. Az esemény a vonatközlekedésben nem okozott fennakadást.